Svéda Róbert vagyok, a Székely Szentkirályi Bullmastiff mestertenyészet tulajdonosa. Kennelünk Nyíregyházán található.

Gyermekkorom óta szeretem az állatokat, kutyáim mindig voltak, eleinte keverékek. Mindig is szerettem a nagy testű, molosser típusú kutyafajtákat. Ezért is döntöttem 1994-ben a bullmastiff fajta mellett, amit azóta sem bántam meg.

1995 év elején megvásároltam az első bullmastiff szukámat, a ma már nem létező, Szentimrei Titán kennelből. Szentimrei Titán Héra nagyon jó választásnak bizonyult, mint családi kutya, mint tenyészkutya és mint kiállítási kutya is.

 

5 alomból, négy különböző kantól születtek győztes kölykei. Az első almunk 1996-ban született meg, az akkori (1996-os) Világgyőztes féltestvérétől.

Azóta is kiváló genetikai értékű és idegrendszerű kutyákkal próbálunk fedeztetni, hogy a nálunk született kutyák minél jobb minőségűek legyenek, s ne „csak” hobbi célra, családi kedvencnek legyenek alkalmasak, hanem megállják a helyüket a kiállításokon és a tenyésztésben is.

Mára már a nyolcadik generációs saját tenyésztésű kutyáinkat neveljük.

Magyarországi fedeztetéseinken kívül eddig fedeztettünk Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Hollandiában és Szerbiában.

2005 telén került hozzánk ideiglenesen Csehországból Multichampion, Interchampion, Cseh Junior champion, Cseh, - Lengyel, - Szlovák champion, 6X Klub győztes HIGHNESS ROYAL KVÍZ, aki 2003 Európa győztese, fajtagyőztese. Itt léte alatt befejeztük vele a Hungária Champion címet is. A magyar tenyésztők sokszor használták Highnesst fedeztetésre, akitől kiemelkedő kutyák is születtek.

2006 nyarán szintén Csehországból egy évre kennelünkben tartózkodott Multichampion, Interchampion, Cseh Junior champion, Cseh, - Lengyel, - Szlovák, - Hungária champion, 2X Klub győztes ANDY ZAMBULL FARM, akitől nagyon ígéretes kölyökkutyák születtek.

2008-ban a kenneltársamnak, Oprinescu Danila-nak sikerült megvennie Hollandiából a Multichampion, Interchampion, Holland, - Német, - Belga, - Luxemburg, - Dán, - Észt, - Litván, - Belorusz champion, Amsterdam Winner, Belga Winner, VDH Res. Európagyőztes, Osztrák champion várományos is, DYNAMIC FORCE LIMITED EDITION (Turbo) kant.

Ettől a kantól eddig két fiatal Európagyőztes, két fiatal Világgyőztes, Amsterdam Winner, Klub győztesek, több ország championjai születtek.

Székely Szentkirályi Batu Kán kennelünk egyik kanja a 2006-os fiatal Világgyőztes, DYNAMIC FORCE RESPECTABLE IRON fia. Batuval igen szép eredményeket értünk el a hazai és a külföldi kiállításokon.

Batu Kán főbb eredményei:

HJCH, RJCH, ÖJCH, HCH, HSCH, HGRCH, RCH, SRBCH, SRBGRCH, INTCH, MULTICH, FIATAL ÉVGYŐZTES '09, CENTENNIAL WINNER '09, FIATAL SPEC KLUBGYŐZTES '09, SPEC KLUBGYŐZTES '11, KLUBGYŐZTES '11, KLUBGYŐZTES '12...

Immár 21 éve ezzel a fajtával foglalkozunk, így a hátunk mögött lévő tapasztalatokkal magabiztosan mozgunk a tenyésztés világában. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva tudunk hasznos tanácsokat adni minden olyan érdeklődőnek, akik kölyökkutyát szeretnének vásárolni. Ha a kezdő lépés már megvan, ha eldöntötték, hogy ezzel a csodálatos fajtával szeretnének élni, akkor bárkinek bármikor állunk a rendelkezésére.

A kölyökkutyákat oltva, többször féregtelenítve, mikrochippel ellátva, adjuk át a leendő gazdiknak, akiket minden tanáccsal ellátunk, s ha időközben kérdésük lenne, akkor is szívesen segítünk. A gazdikat minden esetben megkérjük, hogy tájékoztassanak a kölyökkutyák fejlődéséről. Az idők során nagyon sok barátra tettünk szert, s a legtöbb gazdival évek múlva is tartjuk a kapcsolatot, ezáltal többen vannak, akik a második, harmadik, illetve a negyedik bullmastiffjukat is tőlünk veszik.

Akinek eme csodálatos fajta felkeltette az érdeklődését, nyugodtan felkeresheti kennelünket. Ezt a fajtát nyugodt szívvel ajánljuk családi kedvencnek (is), gyermekek mellé, vagy egy igai őrző-védőnek.

Kennelünk Idén, 2014-ben elérte az aranykoszorús mestertenyészet címet!

Székely Szentkirályi Aranykoszorús  Bullmastiff mestertenyészet  

Svéda Róbert (Aranykoszorús Mestertenyésztő) és Graholy Zoé